A büntetőjogi ügyvéd személyének fontossága

Büntetőjogi ügyvéd

Ha szűnni nem akaró fájdalmat tapasztalunk a testünk bármely területén, egyértelmű, hogy azonnal szakértőhöz fordulunk a problémánkkal. Ugyanez a helyzet az ügyes-bajos jogi esetekkel is, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy többször fordulunk meg az ügyelet folyosóján, mint a bíróságon, ám nem árt, ha van a tarsolyunkban egy olyan megbízható és korrekt büntetőjogi ügyvéd elérhetősége, akire bármikor lehet számítani.

Dr. Lórik József Balázs arra tette fel az életét, hogy az igazságot képviselje, forduljon hozzá bárki, akár vádlottként, gyanúsítottként vagy sértettként. Mivel a legtöbb ügyfél életében, szerencsére ritka esetnek számít, hogy a vádlottak padján találja magát, az információi a helyes magatartásról és viselkedésről, sőt, az egész procedúra lefolyásáról hiányosak.

A büntetőjogi ügyvéd feladata, hogy felkészítse a hozzá forduló személyt arra, ami a tárgyalás alatt várja, illetve az ügy részleteinek kiderítése és megvizsgálása is egyaránt, ezáltal garantálva az ügyfél érdekeinek a maradéktalan érvényre juttatását. Persze ez nem azt jelenti, hogy a büntetőjogi ügyvéd minden helyzetben megvédi az ügyfelét, főleg, ha annak bűnössége egyértelmű.

Az egyik leggyakoribb szankció, az ittas vezetésért járó büntetés 2018 esztendejében is toronymagasan vezetett az egyéb jogsértések között. Mi ilyenkor az ügyvéd feladata? Először is, tisztában kell lenni azzal, hogy bárki, aki alkohol fogyasztása után a volán mögé ül, roppant felelőtlen döntés hoz, bármennyi is legyen a véralkohol szintje.

Manapság a megszaporodott kihágások és balesetek miatt a társadalom és az igazságszolgáltatói szervek is sokkal szigorúbban ítélik el az ittas vezetésen ért személyt, mint eddig bármikor. Az ittas vezetésért járó büntetés 2018 évében több okból kifolyólag is súlyosbodott, és arra próbálja motiválni a sofőröket, hogy a járművezetés során teljesen józan és beszámítható állapotban legyenek.

Azok, akik mégsem veszik komolyan az intelmet, komoly pénzbírságra, sőt, letöltendő szabadságvesztésre is kárhoztathatják magukat.