A tűzoltásról és a tűzoltó kötelességéről!

Tűzoltás!

Manapság a tűzoltásra már egy teljesen szokványos feladatként tekintünk, azonban nem volt ez mindig így. A kezdetekben még teljesen primitív eszközökkel dolgoztak azok, aki egy-egy tűzesetnél oltani szerettek volna, mára azonban már profi, akár alpintechnikai eszközök is rendelkezésre állnak. Az igazi áttörést a tűzoltásban a 17 század hozta, amikor is feltalálták a manapság is közismert nyomótömlőt. Nem kérdéses, hogy ez az eszköz forradalmasította a tűzoltás feladatát, s olyan lehetőségeket tárt az emberek elé, amelyek idáig elérhetetlenek voltak. Az 1820-as évek végén azonban már az első gázfecskendő is elkészült, s lényegében innentől kezdve a tűzoltás már egyre inkább gépi erővel történt, s az emberi energia a háttérbe szorult. A huszadik század első felében viszont már a robbanómotorral felszerelt fecskendők is megjelentek, amelyek még hatékonyabbá tették a tűzoltási feladatokat. Végül a centrifugál szivattyú következett. Ezt az eszközt még manapság is használják, s kiválóan bizonyította a rátermettségét. Az eszközök tehát fejlődtek és mára már olyan precíziós feladatokat is ellátnak, amelyekre évtizedekkel és évszázadokkal ezelőtt még egyáltalán nem volt lehetőség. Tudnunk kell azonban, hogy milyen feladatot is lát el a tűzoltó. Természetesen tüzet olt, ugyanakkor az életmentés többi formája is vonatkozik. Így a mentősöket segíti, különféle egészségügyi ellátást biztosít stb. Ugyanígy a veszélyes hulladékokat is kezel, katasztrófaelhárítást végez, s még a felkutatási és mentési feladatokat is ellátja!