A marketing outsourcing bizonyos feltételek mellett üdvözölendő dolog tud lenni.

Marketing outsourcing
Marketing outsourcing

Ha tevékenységek kerülnek kiszervezésre, annak soha nincsen jó visszhangja. Ennek a lépésnek ugyanis szinte mindig az a katalizátora, hogy az érintett cég, vállalkozás költséget akar csökkenteni, s ennek oltárán aztán ilyen-olyan, korábban saját hatáskörben végzett munkát kiszervez. A marketing outsourcing, a marketinges munka kiszervezése azonban általában nem ebből (illetve főleg nem ebből) a megfontolásból szokott megtörténni. Aki az marketing outsourcing mellett dönt, az legtöbbször azért teszi mindezt, mert nem ért a marketinghez. Vegyünk egy újonnan induló céget, amit fiatal, sikerre éhes fiatalok alapítottak azzal összefüggésben, hogy aztán azzal foglalkozzanak (értékteremtés, adásvétel, forgalmazás stb.), amihez értenek. Ilyen környezetben nem biztos,

hogy akadni fog cégen belül olyan személy, aki ért ahhoz, hogyan lehetne a vállalkozást “eladni” a marketinges piacon. A marketing outsourcing tehát itt pont, hogy elő tudja segíteni azt, hogy az adott cég előrébb tudjon lépni, hogy fejlődni tudjon, mert a kiszervezéssel végre olyan kézbe jut a marketing, hogy a magas minőségű munka ott is biztosítva lesz. A kiszervezés tehát nem minden esetben képezi valamiféle ördögi terv részét!