Az informatikai szolgáltatások széles körét képes biztosítani a GSI.

Informatikai szolgáltatások
Informatikai szolgáltatások
Mint tudjuk, senki sem úgy jön a világra, egyetlen ember sem, hogy konkrét információkkal rendelkezne a világról. Az, hogy egyes állatfajok beépített módon tudják, kitől, milyen állattól kell tartani, hogy miképpen kell elásni az élelmiszert, hogy az később hozzáférhető legyen, annak nálunk nincsen analógiája. Ezért aztán például az informatikai szolgáltatások köre is olyan tud lenni egy csomó ember számára, mint egy teljesen idegen nyelv, amit elsőre, de még másodikra sem ért meg az ember. Természetesen tanulással minden téren fel lehet zárkózni, de erre nem mindenkinek van akaratereje vagy éppen csak érkezése. Szerencsére az informatikai szolgáltatások esetében léteznek profi szereplők is a szolgáltatói palettán, mint amilyen a Global Systems Informatika is. (tovább…)