Ugráljon a gyerkőc béka jelmezben!

Béka jelmez

Amennyiben tanácstalan, hogy mit adjon a lurkókra egy-egy beöltözős buli alkalmával, akkor vegye csak figyelembe a kisgyerekek ötleteit! A farsangi bálra például sokan szeretnék viselni a béka jelmez valamely változatát. A szülőnek ebben az esetben két választási lehetősége van. Az egyik, hogy megveszi az anyagokat és megpróbálja saját kezűleg megalkotni az óhajtott viseletet. Azonban ehhez szükséges némi tapasztalat, hiszen a szabásnak is vannak bizonyos szabályai, amelyeket érdemes betartani.

Ennek hiányában, a másik lehetőség, hogy rákeres az interneten és reménykedik, hogy talál egy olyan típust, amelyik megfelel a csemetéjének. A viselőjének kell tetsszen a béka jelmez, hiszen ő lesz az, akinek abban kell majd szerepelnie, eltöltenie akár több órát is. Több honlap is foglalkozik gyermekjelmezek forgalmazásával, ezért igen széles termékpalettából válogathat. Erre talán nem is számítanak a szülők, hiszen nem mindennapi viseletről van szó, mindössze egy-két jelmezbálra lehet felvenni azokat. (tovább…)