Az Év Terméke díjas hajbeültetési módszer

Forrás: himgeurope.com
Forrás: himgeurope.com

Az Év Terméke Díjat /Product of the Year/ először Franciaországban adták át 1986-ban. Ma már több mint 30 ország – köztük Magyarország is – részt vesz a díjazásban. A díj nemzetközi színvonalú, világszerte a legfontosabb innovációs termékeket tüntetik ki vele.

Ebből kifolyólag csak innovatív termékekkel és szolgáltatásokkal lehet nevezni az Év Terméke Díjra. Több körös a verseny, először egy szakmai zsűri értékel, majd a zsűri által a díjra érdemesnek talált termékek és szolgáltatások listáját a közvéleménykutatók rendelkezésére bocsájtják. A kutatást a GfK Hungária készíti egy 2.000 fős reprezentatív felmérés keretében. Végül pedig maguk a fogyasztók választják ki minden kategóriában azokat, amelyeket a legjobbnak tartottak az évben.

A zsűri elnöke úgy véli, hogy ma már nem működnek a korábbi koncepciók és a „jó termék + minél több reklám” modell sem. Az számít, amit az emberek mondanak a termékről, nem az, amit a termék mond magáról. Ebben a gazdasági helyzetben pedig fontos, hogy az arra méltó termékek és szolgáltatások elnyerjék a fogyasztók bizalmát.

2013-ban a fogyasztók szavazatai alapján 12 termék illetve szolgáltatás vehette át az Év Terméke díjat. A díjjal elnyert logó megkönnyítheti a vásárlók döntését, mivel ez az elismerés egyfajta mérce, valamint a díjjal a hitelesség is biztosított.

A 12 kategóriában induló termékek közül egészségügyi kategóriában a HIMG Hajbeültetési Klinika lett a díjazott speciális S.H.E. hajbeültetési módszerével, illetve a kiváló hajbeültetési eredményt hajbeültetési eredményt lehetővé tevő S.H.E. hajtranszplantációs tűivel.

Köszönjük a bizalmat!
Minőségi hajbeültetés csak a HIMG hajbeültetési klinikától!