Az irányjelző használatának szabályai

iranyjelzo
Irányjelző

A járművezetők kötelesek előre és egyértelműen jelezni az irány vagy a sáv megváltoztatására irányuló szándékukat. Az ilyen manőver előtt szükséges az irányjelző bekapcsolása, majd annak végrehajtása után azonnal le kell állítani a jelzést.

Véssük jól az eszünkbe, hogy az indexelés nem az autót vezető személynek szükséges, mert ő tudja, hogy merre szeretne térni. Az irányjelző a többi vezetőnek szolgál jelzésként, hogy ők is tisztában legyenek azzal, mit kívánunk tenni.

Az autónak ez a része sajnos igen törékenynek bizonyul és nagyon gyakran megsérülhet, akár a legkönnyebb közúti balesetek és egyéb fizikai hatások miatt is. Ezeket a lámpákat rendszeresen használják vezetés közben, mivel olyan alapvető funkciót töltenek be, mint a manőverek végrehajtásának biztosítása, valamint a közúti balesetek megelőzése.

Ezért minden körültekintő gépjárművezető tisztában van azzal, hogy meghibásodott irányjelzővel tilos vezetni, ezért folyamatosan ellenőrizni kell azok állapotát az autó elindítása előtt.