Több fajta mellnagyobbítás létezik

Mellnagyobbítás
Mellnagyobbítás

A hölgyek esetében sokan vannak, akik nem tudják elfogadni a kinézetüket. Ha kicsi a mellük az a baj, ha nagy, akkor az, ha kövérek az nem tetszik nekik, ha soványak akkor az. Többek között ezért is virágzik a plasztikai sebészet, hogy ezeket a korrekciókat a kívánságok alapján elvégezhesse. Akinek a melleivel van gondja, általában kicsinek tartja őket, akkor a mellnagyobbítás a megoldás.

Ez a plasztikai beavatkozás két módon történhet, az egyik a saját zsírral való feltöltés, a másik pedig az implantátum behelyezése, illetve a kettő együtt kombinálva, attól függően, hogy az illető mekkora mellnagyobbítást szeretne. Általában a mellnagyobbítás beavatkozásának ideje alatt a páciens teljes altatásban van, de előfordul, hogy helyi érzéstelenítéssel történik, de ez a ritkább. A teljes gyógyulási folyamat egy hónapig eltart, de az első 1 -2 hét az intenzívebb odafigyelés időszaka. Ennyi idő alatt az esetleges duzzanatok és bevérzések elmúlnak, de a hegek teljes gyógyulása még néhány hetet igénybe vesz.