A hazai tűzoltásról, dióhéjban 1. rész

Fontos a tűzvédelem
Fontos a tűzvédelem

Az Andrássy úti palota tetőszerkezetének eheti tűzesetéről jutott eszembe, hogy milyen természetesnek
vesszük azt, hogy vannak emberek, akiknek az a hivatásuk, hogy az életüket
veszélyeztessék értünk. Minden romantikus felhang nélkül is megdöbbentő, ha csak
egy kicsit is alaposabban körülnézünk, hogy lánglovagjaink milyen feltételek
közt dolgoznak.

Elviekben az egyik legmegbecsültebb szakma, hivatás az övék,
mégis, egyre rosszabb körülmények között kell hozniuk azt a professzionizmust,
amely nélkülözhetetlen a munkájuk eredményességéhez. Hiszen nem csak az
értékeinket óvják a megsemmisüléstől, de minket, embereket is, sőt…

Tekintettel arra, hogy egyetlen kósza tűzeset is villámgyorsan tovább tud terjedni, a
tűzoltók egy-egy esetben nem csak az aktuálisan érintett polgárokat, hanem
rajtuk kívül több ezer másikat is megmentenek. Egészen a 19. századig azonban
nem volt érdemben kihez fordulni, ha tűz ütött ki valahol.

Az ember önmaga mentette, ami menthető, illetve félreverték a harangokat, és jó esetben
segítséget is kapott a szerencsétlen, hiszen mindenki tisztában volt azzal,
hogy a tűz milyen fékezhetetlen étvágyú. Az első önkéntes tűzoltó-egységet
Aradon hozták létre, 1835-ben, mely nem csak Magyarország, de egész Európa legelső
ilyen kezdeményezése volt.  A Habsburg
hatóságok Pest és Sopron önkéntes tűzoltó-egységének működését sokáig nem
engedélyezték, végül a Soproni Tűzoltó- és Tornaegylet 1866-ban, a Pesti
Tűzoltó-egylet pedig 1870-ben adhatta első szolgálatát.

Kovács Rhewa Andrea